Nemzetközi kapcsolatok
Socrates program (angol nyelvű)
Az EU által támogatott Comenius - Socrates program keretében 2005. év március 19-23. között iskolánk adott otthont a konferencia eseményeinek.
A programban öt ország egy-egy városának középiskolája vett részt. Iskolánkon kívül Németország (Frankfurt), Olaszország (Como), Svédország (Lund) és Spanyolország (Cordoba) voltak a résztvevők. A hivatalos kommunikációs nyelv az angol.
A 2002-ben indult projektre Assmann Erika és Forstner Gabriella tanárnők pályázatának köszönhetően kerültünk be.
A hároméves program címe: Young people on their way to europe (Fiatalok az Európába vezető úton).
A programon belül minden évben más és más témakör kidolgozására kerül sor:
Az első év témája a fiatalok szabadidős szokásai, szükségletei, lehetőségei volt.
A második évben (idén) a fiatalok szakképzési és munkába-állási, elhelyezkedési lehetőségeit mérték fel, vizsgálták és elemezték a diákok.
A harmadik évben a hátránnyal küzdő fiatalok társadalmon belüli helyzetével, problémáival és ezek megoldásának módjaival foglalkoznak majd a fiatalok.
A diákok csoportokban dolgozzák fel az egyes témakörökön belül az altémákat. E-mail-en keresztül tartják a kapcsolatot a többi ország azonos feladaton dolgozó tanulóival. A feldolgozás végén készítenek egy összefoglalót, amelyet minden ország résztvevőinek megküldenek. Ezekből aztán minden ország diákjai – egy előre kiválasztott kérdéskörből – összehasonlító elemzést végeznek.
Idén iskolánk az oktatási rendszer témát kapta. Ez lehetőséget biztosít arra, hogy partnereinkkel megismertessük a magyar oktatási rendszer jelenlegi struktúráján túl a korábbi és a jövőben várható képzési rendszereket is.
Az iskolákat általában négy diákból és felkészítő tanáraikból álló csapatok képviselték. Iskolánkból Kiss Tamás (11.D), Lőcsei Dóra (11.B), Kogyela Tímea (11.D), Bozsó Szilvia (11.D) és Ujlaki Beatrix (11.B) tanulók tartottak prezentációt az általuk elkészített témákból. Munkájukat (technikailag) segítette Balog Petra (11.B) és Major Dániel (11.D).
A nagy eseményre, a konferenciára márc. 22.-én hétfőn került sor az iskola dísztermében. Az előadók nagy izgalommal készültek, de izgatottságuk hamar feloldódott az első bemutatók elhangzása után. A magyar csapatnak több ráérő kolléga és tanuló is eljött drukkolni, de aligha ennek köszönhetik jól sikerült előadásaikat. - Ki-ki vérmérséklete és angol tudása szerint, különféle akcentussal adta elő témáját, de mindenkin látszott az alapos felkészülés.
A konferencia igazán jó hangulatban zajlott és az utólagos értékelések szerint eredményes volt. A vendég-csapatok azonban már jóval előbb, pénteken este megérkeztek, így előzetesen mód volt az ismerkedésre, nyilván ez is hozzájárult az oldott hangulathoz. A magyar szervezők igazán gazdag programot kínáltak vendégeinknek: szombaton délelőtt Budapest nevezetességeivel ismerkedhettek meg. Délután a tanároknak megbeszélés volt, ezért a diákoknak szerveztünk egy látogatást, Duna parti sétát az új Nemzeti Színházhoz. Vasárnap egész napos kirándulást szerveztek Gödöllőre, melynek során megtekintették a Grassalkovich kastélyt, Sissy királyné kedvenc tartózkodási helyét.
A programban részt vevő diákok és osztálytársaik közül is jó néhányan az öt nap minden jelentős eseményén részt vettek, kihasználva ezt a nem minden nap adódó nyelvgyakorlási alkalmat. A vendég diákokkal jó kapcsolatokat alakítottak ki.
(Nagyné Lakatos Eszter /2005/)
angolosok honlapja (angol nyelvű)
Részlet a „Magyar nyelvű összefoglaló a Comenius 1 nemzetközi iskolai együttműködések projekthez” című pályázatból (német nyelvű)
Iskolánk közös nemzetközi együttműködésben más európai középiskolákkal részt szeretne venni egy projektmunkában, melynek címe: Einblick in die europäischen Jugendkulturen (Betekintés az európai ifjúsági kultúrákba.)
A 2005-ben induló projekt célja, hogy felkutassuk, felmérjük, elemezzük a jelenleg jellemző ifjúsági szubkultúrákat pl. olyan mozgalmakat, szerveződéseket, különböző csoportosulásokat, kulturális megmozdulásokat, a nemzeti identitástudatot, amelyek kifejeznek valamilyen, pl. jobb vagy baloldali gondolkozási sémát. Szeretnénk olyan módszertani eljárásokat felkutatni, amelyek a fiatalok pozitív irányú befolyásolására irányulnak. Célunk nemcsak a különböző gondolkodási sémák konfrontációjának tudatosítása, hanem a pozitív alternatívák felkutatása, megismertetése is, ezek bemutatása pl. önálló alkotáson alapuló tevékenységi körök, közösségek munkájának megismertetése az iskolában és azon kívül: színjátszó kör, kreatív íróverseny stb.
Mivel a projektmunka közös nyelve a német, minden prezentációt és dokumentumot ezen a nyelven készítünk el. Így a Magyarországra vonatkozó kutatási eredményeinket az itteni kulturális szokásainkról és szubkultúráinkról németül áttekinthetik, elolvashatják a projektpartnereink, de ezenkívül az idelátogató partnereinknek bemutatjuk az iskolánkat, tanítási órákon vehetnek részt, videofelvételen megtekinthetik az iskolai szokásokat, rendezvényeket. Szervezett programok keretében megismerhetik kulturális értékeinket. A közös web-oldalon magyar értékeinket is bemutathatjuk, természetesen reális képet festve a magyarországi helyzetről.
Hetényi Piroska
Kapcsolattartó személy