buszkeseg

Akikre büszkék vagyunk (2005-2008)


Iskolánk tanulója volt.....

Dr. Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója.
ls Bővebben


- Dr Utassy László a Garancia Biztosító elnök-vezérigazgatója

- Dr Nagy Zoltán PM államtitkár az Antall- kormányban, jelenleg a Versenyhivatal elnöke.

- Dr. Nagy Márta a Versenyhivatal elnök helyettese.

- Dr. Gazdag László


A Mester utcai kereskedelmibe, azaz iskolánkba járt Korda Sándor (Sir Alexander Korda) (1893-1956) Kellner Sándor László néven. Itteni kedvenc jeligéjéből ("Sursum corda!"=fel a szívekkel!) származik későbbi vezetékneve. Magyar származású filmrendező és producer, a brit filmipar egyik meghatározó alakja és a London Films brit filmstúdió alapítója. Leghíresebb filmje az 1933-as VIII. Henrik magánélete óriási nemzetközi sikert hozott, az Oscar-díjat is elnyerte Charles Laughton főszereplésével.
Forrás:ls wikipedia


ls Fehér Tamás sportoló, sportszakember


A futball szakosztály sikereiről szól az alábbi -Nemzeti Sportban- megjelent cikk.
ls Cikk a Nemzeti Sportból
ls Bővebben a szakosztály műkédéséről itt olvashatnak


Iskolánk tanulói között megszámlálhatatlanul sok remek labdarugó található. Közülük a következőkre vagyunk különösen büszkék :
- Sebők Vilmos - 50-szeres válogatott labdarugó négy évig volt Istvános játékos
- Lisztes Krisztián
- Hrutka János
- Vincze Ottó
mind a hárman sok szerepet vállaltak a FTC sikereiben, illetve jelentős külfödli sikereket is maguknak tudhatnak.


A teljesség igénye a most következő listán szereplőkre mindig különösen szívesen gondolunk és kifejezetten büszkék vagyunk rájuk:

Béki Gabriella
frakcióvezető helyettes

Czibor Zoltán
sokszoros válogatott labdarugó

Deákvári Antal
NB I. labdarugó

Füzes Gyula
válogatott kézilabdázó

Goór István
volt válogatott vizilabdázó

Haaz Ferenc
NB I. labdarugó

Halassy Olivér
olimpiai bajnok, úszó és vizilabdázó

Kleeberg Stronhmayer Mária
karvezetó, orgonaművész

Kocsis Sándor
sokszoros válogatott labdarugó

Lukácsi Béla
a Magyar Rádió munkatársa

Marjai József
miniszterelnök- helyettes

Dr Mátrai Miklós
Allianz Hungária Biztosító Rt. vezérigazgató - helyettese

Megyeri Károly
az Újságíró Szövetség volt elnöke

Nagy István
válogatott kosárlabdázó

Dr Rupp András
PM osztályvezető

Schobert Norbert
Híres aerobik oktató

Tátos Nándor
Európa-bajnok, úszó

Dr Trethon Ferenc
ny. miniszter

Vereckei Ákos
olimpiai bajnok kajak-kenu (K–4 1000 m, 2000)

Zsitnik Béla
evezős szövetségi kapitány