DÖK a Szent István Közgazdasági Középiskolában
1995 óta működik iskolánkban iskolai diákönkormányzat Szervezeti Működési Szabályzat által meghatározott módon.
Szervezeti felépítése:
-DÖK elnök
-DÖK elnökhelyettes
-Reklám és propaganda-felelős
-Sport felelős
-DSP
Az egyes tisztségek választás útján kerülnek betöltésre.
Iskolánk minden diákja választásra jogosult. A DÖK ülésein mindenki részt vehet, de az osztályok részéről 2 fő (ODB titkár és a helyettes) megjelenése kötelező.
Az DÖK üléseit havi rendszerességgel tartja.
Fő feladata: a diákok érdekeinek képviselése, sérelmeiken jogorvoslat az iskola vezetése részéről. Kinyilvánítja egyetértési, véleményezi jogát az iskola működését érintő kérdésekben. 1 tanításnélküli szabadnap felhasználására is javaslatot tesz. Részt vesz az országos budapesti diákmozgalmi rendezvényeken.
A meghirdetett vetélkedők és versenyek is az DÖK mozgásterébe tartoznak. A korábbi években sikeresen vett részt az “OKÉ VILÁG" vetélkedő-sorozaton, ahol két alkalommal jutott az első tíz helyezet közé. A Vöröskereszt által meghirdetett elsősegélynyújtó versenyei a budapesti területi döntő I. helyezettje lett csapatunk. Egyéb pályázatokon is részt vett lelkes tanulóink kis csapata. A “Budapest lehetőségei az Európai Közösségben" címmel kiírt pályázaton III. helyezést értünk el. Az iskolai közösségi élet alakításában is jelentős szerepet vállal.
A DÖK vezetősége rendszeresen (minden hónap első keddjén) továbbképzésen vesz részt. A korábbi években, munkájuk elismeréséül spanyolországi nyaralást nyertek.
Iskolánk életében különböző rendezvények megszervezésében veszünk részt. pl.:Gólyabál, Istvános napok, Mikulásbál, Farsang, Egészséghét, Föld Napja, sportversenyek, vetélkedők, Gólyatábor, 0.nap stb.
A DÖK célja, hogy lehetőségeihez képest, hozzájáruljon a Szent Istvános hagyományok ápolásához, a diákokat ennek szellemében próbálja összefogni, a DÖK vezetőséget pedig a lehető legjobb módon tájékoztatni a diákságot érintő rendezvényekről, ezért támogatja a vezetőképző táborokon való rendszeres részvételt.
Kelt:2010-06-08.