A SZENT ISTVÁN SPORTEGYESÜLET labdarúgó szakosztályának bemutatása:

A labdarúgó szakosztály 33 éves múltra tekint vissza. A futball szeretetéből kialakult, egymás közötti kispályás mérkőzések, majd később osztályok közötti mérkőzések során fejlődött sportolók először a középiskolás bajnokságokban, majd a szakmai munka fejlődésének eredményeként a hazai budapesti, majd nemzeti bajnokságban szerepeltek.

Szakosztályunk jelenleg két ifjúsági csapatot szerepeltet az NB II-es bajnokságban, U15-ös  csapatunk a BLSZ ifjúsági bajnokságában szerepel.

Labdarúgóink szakmai képzését egy vezetőedző, három edző és egy kapusedző végzi hetente öt alkalommal a népligeti Építők SE Sporttelepén.

1987 óta csapataink minden évben szerepelnek nemzetközi tornákon, ahol mindig eredményesen szerepeltek.

1987. júliusában Norvégiában játszottak a Szent István futballisták. Az Oslóban megrendezett Norvég Kupán a magyar diákok az ötödik helyen végeztek. Az események 37 csapat szállt harcba a különböző trófeákért.

1988-ban, júliusban az Amerikai Egyesült Államokban, Minneapolis-ban szerepelt a Szent István két csapattal. A 16 évesek korosztályában a 19 indulóból az ötödik, a 18 esztendősök korosztályában az 56 résztvevőből a hetedik helyezést érték el a fiúk.

1989 nyarán a Rio de Janeiróban megrendezett Brazil Kupán szálltak harcba a diákok. A 24 csapatból a Szent István az ötödik helyen fejezte be a csatározásokat. Ezután a gárda "átruccant" Kanadába, a Canada Cup-ra, amelyet Winnipegben bonyolítottak le. Itt a csapat a 24 résztvevőből a döntőbe jutott, ahol sajnos vesztesként hagyta el a pályát, de ezzel is az előkelő ezüstérmet szerezte meg.

1990. áprilisában Angliába volt hivatalos az együttes, nevezetesen Norwich Citybe. A nyolc klub részvételével megrendezett Canary Cup-ot a Szent István nyerte meg!

1990 nyarán nem szerepelt külföldi torna a programban. Helyette a futballisták egy hetet az NSZK-ban edzőtáboroztak - nagyon kellemes körülmények között.

1991. áprilisában a franciaországi Jarnyban lépett pályára a Szent István. Ez a torna nem kifejezetten az iskola korosztályának volt kiírva, hiszen ez egy juniortorna volt, ahol 19-21 év közötti játékosok szerepeltek. A tornán felvonult Európa néhány élcsapatának utánpótlása, amelyen törvényszerűen nem vehették fel a versenyt a 17-18 esztendős diákok. Végül is a 8 indulóból a Szent István a hatodik helyen fejezte be a versenyt, ám ha az erős mezőnyre tekintünk, akkor ez mindenképpen dicséretes teljesítmény. A Szent István Középiskola talán ezen a tornán érte el történetének eddigi legnagyobb eredményét, hiszen a fiúk 1-0-ra legyőzték a világhírű Intemazionale együttesét.

1991. júliusa következett: Sydney, Kanga Cup. Ez volt az Ausztrál Labdarúgó Szövetség nemzetközi tornája. A rendezvényt 23 más egyesületet megelőzve a Szent István nyerte, óriási csatában. A döntőben az amerikai Kozmosz csapatát verték hazai ifjaink.

1991. augusztusában ismételten Kanadában lépett pályára a csapat. A Winnipegben lezajlott rendezvényen a 24 indulóból a 9. helyet szerezték meg a diákok.

1992. áprilisában a televízióból megismert Dallasban (Amerikai Egyesült Allamok) szerepeltek, ahol a 18 csapatból a 7. helyen fejezték be a csatározásokat.

1992. júliusában az olaszországi Veronában fitogtatta tudását a gárda. A 32 résztvevő együttes küzdelmét a 8. helyen zárta a Szent István.

1993. július, Florida (Amerikai Egyesült Allamok), Egy nyolccsapatos tornán második hely, majd az USA Kupán (Minneapolis) szintén egy szépen csillogó ezüstérem.

1994. júliusában ismét eredményesen szerepeltek a Szent István labdarúgói az USA Kupán bronzérmet szereztek.

1995. május. A franciaországi Jarny-ban a nyugat-európai profi klubok junior tornáján az előkelő 4. helyet sikerült megszerezni.

1995. augusztusban a labdarúgás hazájában, Angliában, a Plymouth-ban megrendezett nemzetközi ifjúsági labdarúgó kupán ezüstérmes lett a Szent István gárdája, a döntőben a híres Cardiff City nagy küzdelemben csupán 1-0 arányban tudott győzni a magyar fiatalok ellen.

1996. júniusában a Szent István ismét részt vett a franciaországi Jarny-ban évente megrendezésre kerülő nemzetközi junior tornán, s a három évvel idősebbek mezőnyében bronzérmet szerzett olyan híres klubokat megelőzve, mint pl.: a belga FC Gént, az olasz Cesena, vagy a bogár Lokomotaív Szófia.

1996. júliusában Minneapolisban nagyon közel állt a csapat az USA Kupa megnyeréséhez: a hosszabbítás döntött, s végül ezüstérmes lett a magyar gárda.

1997 és 1999. júliusában a spanyolországi San Sebastianban mindkétszer a nemzetközi torna bronzérmese lett a Szent István csapata.

1999. áprilisában Budapest válogatott néven sikerült megnyerni a Frankfurtban megrendezett húsvéti kupát. Ezt követően 2003-ig rendszeresen részt vettünk ezen a tornán és minden alkalommal iskolánk csapata végzett a dobogó legfelső fokán.

Legutóbbi nemzetközi sikereink 2006-ban: Januárban második hely egy teremlabdarúgó tornán Németországban, májusban a 3. hely egy nagypályás nemzetközi tornán Olaszországban, júniusban második és harmadik hely Németországban.

2008. októberében két csapatunk Barcelonában vett részt egy nemzetközi tornán. Az 1992-ben születettek megnyerték a tornát az 1991-ben születettek pedig negyedik helyen végeztek.


Hazai eredmények:

1999-ben érte el a Szent István labdarúgó szakosztálya eddigi legnagyobb hazai sikerét: az ifjúsági "A"-csapat 10 pont előnnyel nyerte az NB l-es bajnokságot, az ifjúsági "B" csapat pedig csupán rosszabb gólkülönbséggel szorult a 2. helyre.

2005/2006 bajnokságban az 1988-ban született játékosokból álló csapatunk pedig sok év eltelte után ismét a dobogóra állhatott. Csapatunk csak három ponttal maradt le a a bajnokságot megnyerő Paks mögött.

2006 tavaszán pedig tizenkét év után ismét kupagyőztes lett a korosztályos csapatunk és ezzel megnyerte a Góliás Róbert vándorkupát. Iskolánk csapatait két év óta rendszeresen szerepeltetjük a diákolimpiákon is. A 2003/2004-es tanév óta ahol beneveztünk, mindig a diákjainkból álló csapat képviselte Budapestet az országos diákolimpián (teremlabdarúgó, nagypályás). A legnagyobb sikert a diákolimpiákon is a 2006-ban értük el, mert az 1989-es születésű tanulóink megnyerték az országos nagypályás labdarúgó diákolimpiát és ezzel kiharcolták a jogot, hogy az iskolánk csapata képviselhesse Magyarországot a 2007 tavaszán Chilében megrendezésre kerülő nemzetközi nagypályás labdarúgó diákolimpián.

2007-ben az 1992-ben születettekből álló teremlabdarúgó csaptunk az Országos Diákolimpia kecskeméti döntőjében kapus nélkül a harmadik helyet szerezte meg.  Ősszel iskolánk lánycsapata megnyerte a budapesti középiskolás kispályás bajnokságot és a teremlabdarúgó bajnokságot is. A budapesti középiskolás teremlabdarúgó bajnokságban az 1989-ben született fiúk a második helyen, az 1991-ben szültettek pedig a harmadik helyen végeztek.

2008. őszi forduló végén az U18-as és az U17-es csapataink is a negyedik helyen állnak a Közép B csoportban. Mindkét csapat számára esély van a dobogóra felkerülni. Decemberben iskolánk csapata a  Teremlabdarúgó Diákolimpia budapesti döntőjén kivívta a jogot, hogy ők képviseljék januárban Kaposváron Budapestet.

2009. január végén az Országos Teremlabdarúgó Diákolimpián iskolánk csapata a házigazda Kaposvár csapata mögött a második helyen végzett. A lányok ismét megnyerték a budapesti középiskolás  teremlabdarúgó bajnokságot.